Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


selena gomez

Birth name Selena Marie Gomez
Born

July 22, 1992 (1992-07-22) (age 19)
Grand Prairie, Texas, United States

 

Élete [szerkesztés]

Apja Ricardo Gomez, anyja Mandy Cornett-Teefey. Szülei 1997-ben (amikor Selena 5 éves volt) elváltak. Selena édesanyjával él Los Angelesben. Nevelőapjával, Brian Teefy-vel mára nagyon jó a viszonyuk. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb. Mostohaapjával mindketten szenvedélyesen szeretnek segíteni a rászorulókon.

Karrierjét a Barney & Friends (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Ennek a sorozatnak a szereplőválogatásán ismerkedett meg Demi Lovatoval, akivel a legjobb barátnők voltak,amíg Demi össze nem omlott. 2003-ban egy kis szerepet kapott a Kémkölykök 3D - Game Over-ben, majd a Walker, a texasi kopó filmváltozatában. 2006-ban megkapta Emily Grace García szerepét a Brain Zapped nevű mozifilmben.

2007-ben kezdődött a Varázslók a Waverly helyből című Disney-sorozat, amelyben Selena játssza az egyik főszereplőt Alex Russo-t.

2008-ban két filmben is szerepelt. Az egyik a Horton című animációs film, ahol az ő hangján szólalt meg a polgármester lánya. A másik a Los Angeles-i tündérmese folytatása, az Another Cinderella Story, ahol Drew Seeley volt a partnere. A történet Hamupipőke meséjét mutatja be, csak modern környezetben. 2009-ben elkezdődött a Hercegnő védelmi program forgatása, amiben Demi Lovatoval együtt szerepel. Szintén 2009-ben jelent meg a Varázslók a Waverly helyből filmváltozata is. 2010. július 23-án az amerikai mozikban bemutatták Selena új filmjét a Ramona And Beezus-t. Ramonát Joey King, a 11 éves színésznő alakítja, Selena pedig Beezus szerepét kapta.

2010-ben forgatta Monte Carlo című filmjét, melyet 2011. július 1-jén mutatnak be.

Zenei karrierje [szerkesztés]

Zenei karrierje 2006-ban kezdődött a Brain Zapped című filmben. A Wizards of Waverly Place betétdala lett az Everything Is Not What It Seems. A 101 kiskutya DVD-hez énekelte el a Cruella de Vil című számot, amihez videoklip is készült. 2008-ban szerepelt a Jonas Brothers egyik klipjében, a Burnin’ Up-ban. Az Another Cinderella Story című filmjében 3 dala is elhangzik: a Tell Me Something I Don't Know, a Bang a Drum és a Drew Seeley-vel közös dal, a New Classic. A Csingiling című animációs filmhez is énekelt egy dalt, a Fly to Your Heartot.

Éppen a 16. születésnapja előtt (2008) aláírt egy szerződést a Hollywood Records-szal, bár azt mondta, inkább énekelne együttesben, mint szólóban.[forrás?] 2009. szeptember 29-én megjelent Selena első szólóalbuma Kiss & Tell címmel, amelyben a The Scene is közreműködött. A CD-nek azért lett ez a címe mert Selena édesanyjának a kedvenc dala az albumról a Kiss and Tell. Az albumra tizenkét új dal és a már korábban is ismert Tell Me Something I Don't Know remix változata került fel. Az albumra Selenának csak egy saját szerzeménye került fel I Won't Apologize címmel.[1] A lemez többnyire Demi Lovato, Avril Lavigne és Lady Gaga és Vanessa Hudgens stílusához, zenéjéhez hasonlít. Sor került Selena első koncertjére is, amelyet a hollywoodi The Roxy-ban tartottak. 2010-ben Selena elindult első saját turnéjára az együttesével, a The Scene-nel.

2010. június 20-án mutatták be a Round & Round videoklipjét, amelyet Budapesten forgatott. Második albuma 2010. szeptember 28-án jelent meg, és a címe A Year Without Rain.

Selena énekli az "Risza fel!" (Shake It Up!) c. sorozat betétdalát.

Harmadik stúdió albuma 2011. június 28-án fog megjelenni, és címe When The Sun Goes Down lesz. Az albumra Britney Spears is írt 3 dalt.

picture_f4fmt6.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

l_66509507f00a1a09078529aa59abd8be-1-.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

selena-gomez-and-demi-lovato-backgrounds-5.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

selena_gomez.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

selena_gomez_618008.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

selenagomez1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

selena-gomez5.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

selena-gomez-2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

selena-gomez-660.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

selena-gomez.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

selena-gomez-bikini-puerto-rico-15.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

selena-gomez-debut-album.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

selena-gomez-dream-out-loud-spring-2011-campaign-19.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

selena-gomez-selena-gomez-2124510-440-517.jpg

 
 

 


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 11474
Hónap: 48
Nap: 1